Oliver Arthur, festő, grafikus: Birds

Karanténinterjúk: OLIVER ARTHUR

A Lívia-villa első évében volt egy igen elgondolkodtató kiállításod nálunk. Milyen irányba tart azóta a munkásságod? Mivel foglalkozol mostanában?
Az elmúlt pár hónapban új munkákat készítettem, amiket beküldtem pár pályázatra, illetve több digitális művet készítek, festményből viszont kevesebbet. Ennek szerintem az az oka, hogy a teljes szociális hálónk az online térbe költözött, nem járunk munkába és nem találkozunk emberekkel. A digitális melókat könnyebb kezelni, feltölteni és posztolni.
Hogy töltöd a karantén-napjaidat?
Eddig se ültem keveset a gép előtt, de most még többet, mivel szinte minden ügyet ezen keresztül intézek. De ez szerintem nem probléma.
Milyen szokásaidon változtattál a karantén kapcsán?
A vásárlásokra jobban odafigyelünk és rengeteget főzünk otthon, amit eddig is élveztem, ám most többféle és változatosabb étrendet próbálunk kialakítani. Kicsit szervezettebbé váltunk.
Kellett változtatnod az alkotói rutinodon a karantén miatt?
Szerencsére nem igazán. A munkám nagyobb részére ott a számítógép, amivel eddig is kitűnően elvoltam. A festéshez vagy egyéb offline alkotói tevékenységhez is szintén megvannak már az eszközeim, így csak egy-két dolgot kellett beszerezni. A nyitvatartás okozott néha problémát, mert a szűkös idősávban nehezen tudtam elintézni mindent.
Mennyire éled meg nehezen a karantént?
Az eleje nagyon ijesztő volt. Egyszer csak kaptam egy e-mailt, hogy holnap már ne menjek be tanítani. Majd egy nappal később egy másik helyről egy hasonlót. Munkákat dobtak vissza, eseményeket mondtak le. Aztán szépen lassan belerázódtunk, és egy véget nem érő hétvége vette kezdetét. Az ember kialakít magának egy új programrendszert és várja a végét.
Emlékszem, már a vuhani robbanáskor is számítottál a nálunk, Európában csak később kialakult helyzetre. Tragikusan éled meg a világjárványt?
Katasztrófa! Évek munkája tűnhet el a semmibe. Bizakodó vagyok, de rengeteg munkába és időbe fog kerülni, hogy visszatérjünk a karantén előtti időszakhoz. Már, ha ez egyáltalán lehetséges. A kultúra nagyon érzékenyen reagál erre, és még okosabbnak és ügyesebbnek kell lennünk, mint azelőtt. Új munka és alkotói stratégiát kell kialakítanunk, mert ebben az új szituációban a régi módszerek nem fognak működni.
Azok közé az alkotóművészek közé tartozol, akik műveikben – akárcsak a villabeli kiállításodon – konkrétan is reagálnak társadalmi szituációkra. Közvetlenül is inspirál a világjárvány?
Most nem, de később fog, vagy inkább beépül a korábbi munkák narratívái közé. Eddig is globális témákat jelenítettem meg, amik most még aktuálisabbnak tűnnek, mint valaha. Melengető és egyben borzongató, hogy a globális gondok, melyek munkáim fő témái, egy-két hét alatt a felszínre törtek és mindenki számára megmutatták magukat. A régi világhoz való ragaszkodás és a vágy a visszatéréshez, remélem, nem okoz akkora problémát, hogy tanulás nélkül elfelejtsük ezt az egészet, és újból elkövessük azokat a hibákat, amik idáig vezettek.