Játék, titok, izgatott várakozás, igazi ünnep olvasónak, könyvtárosnak – beszámoló a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárból

A Berzsenyi Dániel Könyvtár immár hetedik alkalommal kapcsolódott az országos kezdeményezéshez. Az elmúlt évben ez a rendezvényünk volt az utolsó, ahol nagy előadótermünket kíváncsi gyerekek izgatott zsivaja töltötte meg. Azóta a járvány elcsendesítette tereinket. De nem adjuk fel! Az olvasás, a könyvek épp oly fontosak, s talán éppen most, még inkább. Hirdetjük ezt napról napra Könyvterasz szolgáltatásunkkal, s tettük ezt a Könyvajándéknap apró figyelmességeivel.

Február 12-én, pénteken Könyves Vakrandira vártuk a titkokat és az olvasást szeretőket. Ezen a napon könyvtárunk előtti könyvespolcon találhattak az arra járók becsomagolt könyveket. A kötetek tartalmát, műfaját csak egy-egy szóval árultuk el. Így a választás egy rejtvény, a megoldásért járó jutalom a csomagolás alatt rejtőző kiadvány volt. A szél is elcsitult ezen a napon és elmosolyodtunk, amikor a Nap reflektorfénybe állította a könyvtár bejáratát és a randira kész könyveket. Az érdeklődők között a helyi televízió is megjelent és az ajándékok egytől egyig „elkeltek”.

Aki Könyvterasz szolgáltatásunk keretében, a Könyvajándéknapon küldte el hozzánk kérését, különleges figyelemben részesült! Választott könyvei mellé kollégáink ajánlottak egy-egy kötetet, s rejtettek csomagjába. A Meglepetés kölcsönzés komoly játék volt a könyvtárosoknak és igazi öröm, olvasóink számára.

A könyvajándékozás hírével nem csupán a virtuális térbe mozdultunk ki. Az elmúlt évekhez hasonlóan Vas megye egy kistelepülésének óvodájába látogattunk el, ezúttal Gasztonyba. A Tapsifüles óvoda kicsinyei (és egy láthatólag könyvszerető cirmos macska) vártak bennünket az udvaron. Foglalkozást nem tarthattunk, de hamar csendes figyelmet kaptunk, amint kinyitottuk könyvekkel teli dobozunkat. Megilletődve álltak körbe a hidegcsípte arcú gyerekek. A maszk mögül sem volt nehéz egy kicsit elbeszélgetni velük mese- és könyvélményeikről. Segítőtársunk egy mackó volt (jártas a könyves tudományokban!), aki a beszélgetés végére úgy döntött a gyerekekkel marad.

Könyvajándéknap – az ajándékozás valódi élményével. Terveztünk, készültünk, izgultunk, csomagoltunk és figyeltük a hatást. Öröm! Mindenhol, annak, aki egy kicsit is részese volt. Az olvasás és a könyvek fontosságába vetett hitünk megmaradt!

Játék, titok, izgatott várakozás, igazi ünnep olvasónak, könyvtárosnak – beszámoló a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárból 2
Játék, titok, izgatott várakozás, igazi ünnep olvasónak, könyvtárosnak – beszámoló a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárból 3
Játék, titok, izgatott várakozás, igazi ünnep olvasónak, könyvtárosnak – beszámoló a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárból 4