“Babits Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben” – irodalmi balázsolás

"Babits Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben" - irodalmi balázsolás 2

osztrák festő, 18. sz. közepe: balázsolás – Szent Balázs püspök

„Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”

Ezzel a mondattal, és a hívők álla alá helyezett keresztalakba összeillesztett gyertyával végzi a pap a Balázs-áldást, február 3-án vagy az azt követő vasárnapon. Annak emlékére, hogy a Diocletianus és Licinus római császárok idején élt Szent Balázs püspök és vértanú ezzel a módszerrel mentett meg egy gyereket, aki a torkában akadt halszálka miatt fuldoklott. Szent Balázst ettől kezdve mindenfajta torokbetegség gyógyítójaként tartják számon. A magyar irodalomban is számos alkalommal felbukkan a név és a Balázsolás vagy az ehhez az ünnephez fűződő Balázsjárásnak nevezett népszokás.

"Babits Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben" - irodalmi balázsolás 3

Babits Mihály:

Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
    Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
    s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
    Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
    aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
    oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
    s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
    életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
    lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
    nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
    segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
    hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
    magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
    Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
    hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
    ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
    mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
    és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
    zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
    kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
    kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
    hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
    Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
    kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
    a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
    csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
    okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
    még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
    olyan nagy dolog a halál.

"Babits Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben" - irodalmi balázsolás 4

Pilinszky János publicisztikáiban is találunk példát a Balázsolásra, 1961-ban az Új Emberben megjelent szövegében, melynek végén az előbbi Babits verset idézi.

Balázsolásra

„Február 3-án, pénteki napon van Szent Balázs ünnepe. Sokaknak már csak gyermekkori emlékük van róla, mert ugyan – mondja a kételkedés – megvédhet-e valakit a toroknyavalyától a kétkarú gyertya fényében osztott áldás? S kik így gondolkodnak anélkül, hogy érzéseiket közelebbről megfogalmaznák, leginkább a babonák vagy legjobb esetben a „ránk ragadt szokások” közé sorolják.

De vajon babonás-e a hívő, vagy csak egyszerű szokásnak tesz eleget, aki ezen a napon az oltár elé járul, s a hajdani szent püspök mennyei közbenjárásáért könyörög az arcába világító gyertyafényben?”

„Aki hívő a Balázs-gyertyák fényébe térdepel, még ha arra kérné is Szent Balázs közbenjárását, szíve legmélyén, legvégül mégse a „közvetlen csodára” számít. Annál szinte többet és mélyebbet remél: a szent közbenjárását Istennél. Legvégül tehát Istenre bízza kérését magát is. Igen, aki a Balázs-áldást magára veszi, Isten végső irgalmába vetett bizalmának adja tanújelét. Nem szokás és nem is babona, hanem Isten irgalmába vetett végső, s nagyon is felnőtt bizalmunk megvallására szép alkalom hát a szent ünnepén az oltárrács elé térdelnünk.”

Juhász Ferenc 1976-ban írt A gyötrődő című versprózájában Németh Lászlót gyászolva szintén a Babits Mihály és Szent Balázs jelenik meg:

„Az Öngyötrés, a Gyötrődés Lángelméje volt Németh László! Akinek vére éppoly gyors lánggal fölcsipkéződve lobogott harci dühében, harc-elfogúltságában, országos vészben, nemzeti viszályban, harciszonyatban, akinek gyermeki vére éppoly kék csipkelángokkal föltaréjlott a harc-kevélységben, önhite baljós bizonyosságában, mint Babits Mihályé, Gyémánt-Szigor Költő-Lovagé: annakidőben, mielőtt csontvázvigyorrá aszalódott, kopaszra-nyírt-mosolyú, eres hártya-angyal halálembrió testét, Szent Balázs torokmetsző kését ismerő, vak késsel átnyiszált gégéjű, átvérző pólyával betekert, fölvágott-nyakú, száraz hártyatörékeny papírzacskó-sáska testét, az eres, pórusos keménypapírdoboz-zacskó koponyán az óriás fekete gyémántdob-szemekkel, a sírba tették, a földbe ásták 1941-ben, a Kerepesi Temetőben.”

Aztán 1985-ben az A gyermek magányában ugyancsak Babits kapcsán említi a Balázsolást.

“Babits Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben. Szent Balázs átvágott torka tátog, mint egy piros halszáj. Szétnyiszált gégéjű téli hamvadás hátán visz vért, gennyet, nyálat, epét, tüdővérhabot lövellő átvágott-gégéjű bozontos fekete csillagot. A gégeseb okádja a test belsejét, ahogy kitódúl a testbelső-buborék a mélytengeri hal száján, ha szétrobban nemléte felszínén. A gyermeknem tud egyedűl maradni. A gyermek nem tud magáért megmaradni. A gyermek fél egyedűl maradni. Mert a gyermeknek nem az a dolga, hogy úgy éljen magába gomolyodva, mint az elmegyógyintézetben a kiégett katatón bolond! Ó, világ-iszonya: gyermeki gond! Mert mi lesz? Mi lesz? Mi lesz? És mi lehet még?”

Érdemes elolvasni egészükben is ezeket a szövegfolyamokat (a DIA oldalán ez online is megtehető), annál is inkább mert igazán a hömpölygő szóáradatokban tudnak kiteljesedni, melyeket azonban ezen a blogon nem tudunk teljes egészükben közölni.

Végül pedig természetesen meg kell említenünk József Attila 1935 február 2-án jegyzett Altatóját is a témában:

Altató

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
– s mig szendereg a robogás –
álmában csönget egy picit –
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább –
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik –
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, –
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. –
Aludj el szépen, kis Balázs.

"Babits Mihályt hátán cipeli Szent Balázs a kerti hóesésben" - irodalmi balázsolás 5

Forrás: Wikipédia, DIA.hu