“A legszebb eredmény a 0-0, a gól csak megöli a játékot.” – Búcsúzunk Rollinger Károlytól

E helyen szeretnénk megemlékezni a 2021. február 6-án, 67 éves korában elhunyt Rollinger Károlyról, a Virányosi Közösségi Ház sakkszakkörének vezetőjéről.

"A legszebb eredmény a 0-0, a gól csak megöli a játékot." - Búcsúzunk Rollinger Károlytól 2

Három évtized alatt nemzedékeket tanított a sakk fortélyaira házunkban, a szerda délutánok elképzelhetetlenek voltak nélküle. Ahogyan elképzelhetetlenek voltak a novemberek is az általa felügyelt Erkel Ferenc Sakk Emlékverseny nélkül, melyeket 18 éven keresztül tartottunk közösen, minden korosztály számára. Ezek az események mindannyiunknak emlékezetesek maradnak minden mosolygós arccal, az évről évre ugyanolyan lelkes gyerekek és felnőttek sportszerű küzdelmeivel.  

Károly bácsi a Magyar TáncSport Szakszövetség tiszteletbeli tagja, fotóművész és tudósító, valamint sakk oktató, de emellett szenvedélyes gombfocizó is volt. Hosszú évekig szomszédunk, a Marcibányi téri gombfoci barátok vezetőjeként is tanította a fiatalokat.

Egy, a tavalyi évben a járvány miatt meg nem valósult rendezvény, egy gombfoci verseny előkészületei kapcsán derült ki, komoly elhivatottsága a sportág iránt. Gombfocis barátai körében úgy hírlik, az egyik legjobb körömmel játszó játékos volt!

Humorára is mindenki jól emlékezhet, aki valaha találkozott vele. Gombfocis berkekben elhíresült mondata, – a legszebb eredmény a 0-0, a gól csak megöli a játékot.

A Virányosi Közösségi Ház minden dolgozója osztozik a családtagok, barátok és ismerősök gyászában. Emlékét örökre megőrizzük.